XI. /Minnie/

Bár a fiúkkal remekül elbeszélgetünk, nem bírom ki, hogy néha ne keressem meg a többieket és nézzem meg, hogy minden rendben van-e velük. Lizzie és Hora az SNSD tagjaival beszélgetnek, Lizzie teljesen felszabadultan és mosolyogva, míg Hora egy kicsit még félénkebben. Haneul egymagában üldögél, közben a SHINee két tagjával beszélgetve, arcán mosollyal. Tabby, Ame és Naeun pedig fiúkkal körülvéve remekül elszórakozik és jól érzi magát.

- Keresel valakit? - kérdezi meg érdeklődve Siwon, mire felkapom fejem.

- Ne haragudj, csak... ösztönösen figyelek arra, hogy ki hogy érzi magát - válaszolom kicsit zavartan. Most biztos hülyének néz, hogy itt vannak körülöttünk nem is tudom hányan, és akkor nem is velük törődök.

- És valakivel gond van? - kérdezi, körbenézve a teremben, mintha ő is gyorsan leellenőrizné. - Úgy látom, mindenki jól érzi magát - jegyzi meg mosolyogva. Valóban, de mégis... Haneul, Lizzie, Hora, Naeun, Ame, Tabby, Jimin... Ekkor hirtelen leesik, hogy kit nem látok sehol. Samantha...

- Sammy nincs meg - motyogom, s aggodalom lesz úrrá rajtam. Hol vagy a lány? És miért nincs itt? Nem az a fajta, aki ismerkedés helyett inkább eltűnik.

- Megkeressük? - mosolyog rám Siwon nyugtatóan, én pedig bólogatok egy sort.

- Mindjárt jövünk - hajolok meg bocsánatkérően a kis társaság felé, majd elindulok nem is tudom merre. Csak valamerre. 

- Nézzük meg a folyosón - ajánlja Siwon, miközben teintetével a termet pásztázza. - Vagy megkérdezhetünk valakit, hogy nem látta-a - veti fel. Megint csak bólogatok. Remélem, hogy nincs semmi baj Sammyvel és jól van. Vagy legalábbis nem olyan rosszul.

A nagyobbacska társaság felé vesszük az irányt. Egészen addig, míg Siwon kérdése hallatán, hogy nem látta-e valaki a másik ikerlányt, Tabby arca megfeszül, s kezéből kiesik a pezsgőspohár, le sem esik, hogy ez nem volt olyan jó ötlet.

X. /Jimin/

Ahogy a lányok szépen szétszélednek, kicsit kényelmetlenül kezdem el magam érezni. Valahogy ha szóba került együttesünk, általában én voltam az utolsó, aki az emberek eszébe jut. Bár ezt így senki se mondta még ki, én tudom és érzem is. De ez van. Egyedül tánctudásom az, amivel talán egy picit kiemelkedhetnék közülünk... Ha mernék. De nekem ez így egyelőre jó.
- Meglátogatjuk a pultot? - kérdezi mosolyogva Min Shi. Megkönnyebbülten felsóhajtok, majd mosolyogva bólintok. örülök, hogy nem hagy magamra. Ígyhát ketten indultunk el a hosszú, fehér terítős asztal felé. Nem tudom, hogy akarunk is enni vagy inni valamit, mindenesetre legalább arra jó, hogy kezdjünk magunkkal valamit. Néhányan követnek minket, ahogy elhaladunk mellette. Ettől csak a hideg futkos a hátamon és kényelmetlenül érzem magam. Nem szeretem, ha megnéznek az emberek, ilyen méregetően pedig főleg nem. Végül elérjük az asztalt, ahol Minnie könnyedén felvesz egy pohár pezsgőt, egy másikat pedig felém nyújt.
- Nem gáz "egyedül" inni? - kérdezem, hanglejtésemmel helyettesítve a macskakörmöket. Min Shi csak felkuncog, majd poharát óvatosan enyémhez koccintva belekortyol az átlátszó folyadékba.
- Finom - jelenti ki elégedetten. Követem példáját, s nekem is jól esik a nedű. Bár a helyzet attól még zavar egy kicsit.
- Csatlakozhatunk? - érdeklődik egy udvarias és kedves hang, mire némileg meglepetten fordulunk meg. Egy magas, feltűnően jóképű fiú áll tőlünk nem messze, társaságában egy kicsit gyerekarcú fiúval.  - Choi Siwon - mutatkozik be nekünk a fekete hajú, finoman meghajolva felénk. - Ő pedig a csapattársam Cho Kyuhyun.
A másik fiú szintén meghajol felénk, mi pedig viszonozzuk mind a meghajlást, mind pedig a bemutatkozást. Remek társaságnak bizonyulnak, s kellemesen elbeszélgetünk velük.

IX /Tabby/

Utolsóként szállok ki a kisbuszból. Igyekszem nem meglepődni azon, hogy rajongók vannak mindenütt. Nem is számítottam arra, hogy ha már megérkezésünkről tudtak, akkor erről az estéről nem fognak. Szerencsére van egy folyosó az épület bejáratáig, amit biztonsági őrök védenek. A lányok mintha kicsit várakozóan néznének rám, mire először Améra pillantok, majd elindulok, hogy a sor elejére kerüljek. Barátnőm követ engem.

Nem törődök azzal, hogy rajongók fényképezgetnek és sikítanak nekünk. Csak sétálok, örülve, hogy feltettem napszemüvegemet még a buszban. Megmondom őszintén, most nincs kedvem ehhez az egészhez. Ha nem én lennék a GG vezetője, talán még valami indokot is találtam volna, hogy ne kelljen eljönnöm. De itt vagyok, s éppen belépek az épületbe.

A visítozás megszűnik, helyette finom, halk, de mégis ütemes zene szól a falakra szerelt hangszórókból, s mindenhol embereket látni. Táncosok, sminkesek, staff emberek, de akik a legfontosabbak, leendő munkatársaink. Többeket sikerül felismernem, nagyjából annak az egy hétnek köszönhetően, amit ideutazásunk előtt rászántam a KPOP zenére, vagyis a koreai pop zenére. Ajkaimon elégedett mosollyal nyugtázom, hogy nem öltöztem alul. Több fiún is csak farmer-póló párosítás van, amikor pedig kiszúrom U-Know, minden bánatom elszáll. Ha ő jól érezheti magát trikóban és bő farmerban, akkor nekem miért kéne szoknyát húznom és topánkámban tipegni?

Ahogy beljebb sétálunk, egyre többen fordulnak felénk és néznek ránk kíváncsian. Mégis... Egyelőre csk távolról figyelnek minket, mintha csak azt latolgatnák, hogy milyen emberek lehetünk és hogy mennyi az esélyünk az itteni sikerre. Nekem úgy tűnik, hogy a levegő kicsit hidegebb lesz, de nem zavartatom magam. Én bízok a csapatomban és mindent meg fogunk tenni, hogy ne nézhessenek le minket és latolgathassák, hogy elbukunk-e. Nem fogunk, ezt garantálom!

Mikor a kiadó vezérigazgatóját látom meg közeledni felénk, arcán mosollyal, leveszem napszemüvegemet és viszonzom mosolyát. A már kicsit idősebb férfi lelkesen köszönt minket, s úgy érzem, hogy tényleg örül ittlétünknek. A bemutatkozás után apai gondoskodással kérdezget minket utunkról, miközben a színpad felé terelget minket, s tényleg figyel arra, amit mondunk. Elérve a színpadot, helyet foglalunk a kikészített székekben, s tovább folytatódik a beszélgetés. Míg hagyom, hogy a többiek is kibontakozhassanak, látom, hogy többen már inkább érdeklődve néznek felénk. Kiszúrom Yunhot, aki rám mosolyog. Viszonzom mosolyát, majd megint Soo-man felé fordítom fejemet. 

Mikor az óra elüti a kilencet, a férfi bocsánatot kérve tőlünk felmegy a színpadra, hogy bejelenthessen minket és elkezdődhessen a tényleges üdvözlő parti. Míg ő a köszöntő beszédet tartja, addig felállunk egy oszlopba, hogy könnyebben felmehessünk majd, ha szólít minket.

- ... nem is húznám tovább a szót, kérlek fogadjátok támogatásotokkal és szeretetetekkel Amerikából érkezett új családtagjainkat, a GG tagjait!

Mosollyal arcunkon sétálunk fel, míg a jelenlevők tapsolni kezdenek. Nem tudom, mennyire őszinte, de per pillanat nem is érdekel. A férfi mindannyiunkat bemutat, mi pedig egyesével meghajolunk, igyekezve legjobb formánkat hozni. Mikor Soo-man karjával szelíden a mikrofon felé terel, egy picit elbizonytalanodok. Mit mondjak? Úgy döntök, magamhoz leszek hű.

- Sosem mondtam még ilyen beszédet, úgyhogy előre is elnézést kérek! - finoman meghajolok, majd visszalépek a mikrofonhoz. Többek arcán látom a derültséget, de vannak, akik inkább megvetéssel néznek rám. Nem nagyon érdekel. És az sem, hogy hallom néhány csapattagom felszisszenését. - Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy itt lehetünk! Bár sok olyan dolog van, amit még meg kell tanulnunk, igyekezni fogunk, hogy ne okozzunk csalódást. Célunk nem csak az, hogy itt is debütáljunk és elismert együtessé váljunk, hanem hogy tapasztalatokat szerezve jobb csapat és jobb emberek lehessünk. Még egyszer, köszönöm, hogy itt lehetünk!

Megint meghajolok, majd visszalépdelek helyemre a sor elejére. Megtapsolják kis beszédemet, Ame pedig rám villant egy röpke mosolyt. Neki tetszett az eleje is. Még néhány hivatalos szó után lesétálunk a színpadról most már hivatalosan is főnökünk társaságában. Arcomra mosoly kúszik. Örülök, hogy így alakult.

A zene újra kicsit felerősödik, mi pedig szépen lassan elvegyülünk a többiek között, kisebb csoportokra vagy párokra bomolva. Velem természetesen Ame tart, valamint Naeun, aki kezembe kapaszkodva sétál mellettem. Valószínűleg izgul ennyi ismeretlen ember között, amit nem csodálok. Szinte a semmiből kerül elő U-Know, kedvesen ránk mosolyogva. 

- Mókás volt a kis beszéded - mondja, s szinte hallom, ahogy Ame a fejében megismétli. Mókás? Ahogy a hozzátartozó hangnemet is sikerül szerintem eltalálnom, elnevetem magam.

- Köszönöm - mosolygok a fiúra. Míg elkezdünk vele beszélgetni, nem csak én, hanem Naeun is (Ame kis antiszoc), addig U-Know odavezet minket csapattársaihoz. Rádöbbenek, hogy Jaejoong élőben még szebb, Junsu pedig ugyanolyan kis aranyos így civilben is és valami eszméletlen még a beszédhangja is. Míg én leginkább Junsuval és Yunhoval beszélgetek, addig Ame sikeresen szóba elegyedik Jaejoonggal, Naeun pedig Changminban lel beszélgetőpartnerre. 

Egy idő után többen csatlakoznak hozzánk, akár csak pár mondat ereéig, s így sikerül szépen lassan megismerni az SM színe-javát. Super Junior, SHINee, az EXO fiúk, a szólóénekes Kangta, valamint a lányok, az f(x) tagjai és Boa, valamint a Grace két lánya. Mindannyian kedvesek hozzánk, s néhányan tovább maradnak velünk, hogy folytathassuk a beszélgetést. Arcomról le se fagy az őszinte mosoly, ami boldogságomat hirdeti. Úgy tűnik, újabb barátokat tudok szerezni, aminek örülök.

VIII. /Haneul/

Szomorúan nézem, hogy Sammy és Tabby már megint veszekednek. A vita témája a vezető lány öltözéke. Tabby szerint mi túloztuk el és nem kötelező ruhában megjelenni, Sammy viszont úgy véli, hogy neki, mint vezetőnek, pont hogy meg kéne tisztelnie minden ilyen alkalmat és mindent kihoznia magából, hogy tökéletesen nézzen ki. Ebbe pedig a rövidnadrág és sima táncos cipő szerinte nem fér bele.

A veszekedés vége természetesen az lesz, hogy a két iker a kisbusz két legtávolabbi végébe ül le, Tabby leghátulra Améval, Sammy pedig előre Naeunnal. Rossz így látni őket, hisz általában mindenben kitartanak egymás mellett. Bár az utóbbi időben mintha tényleg kicsit többet veszekedtek volna, még míg Amerikában voltunk is.

Csatlakozok a hátul ülő két lányhoz, jelezve, hogy részemről úgy öltözködnek, ahogy akarnak. Meg azért nem teljesen fair, hogy Sammy csak a nővérét szidta le. Bár tény, hogy Ame egy fokkal kiöltözöttebbnek tűnik. Kicsit meglepődök, hogy Tabby nem szidja egész úton át testvérét teljesen jogosan. Elvégre, Tabby az idősebb és a vezetőnk is, nem biztos, hogy ő legmegfelelőbb személy, akit Sammynek ki kéne oktatnia.

Míg én az ablakon nézek kifelé, addig Ame zenét hallgat a fél órás út alatt, Tabby pedig nekidőlve a másik ablaknak bámul szintén kifelé üres tekintettel és kifejezéstelen arccal. Ez az utolsó nagyon furcsa. Általában elintézi annyival, hogy visszaszól, aztán már hülyéskedik is tovább. Lepereg róla a kritika, főleg hogyha magáról van szó. Elég határozott személyisége van és mindig tudja, hogy mit csinál vagy mond.

- Tabitha - szólítom meg óvatosan, mire sóhajtva dönti át felém fejét. Látom arcán, hogy valami nincs rendben vele, s csak igyekszik egyben tartani vonásait, hogy látszódjon túl feltűnően hangulata vagy érzése. - Minden rendben van? - kérdezem, s bár tudom, hogy nincsen, mégis ezt kérdezem meg. Mosolyt erőltet arcával, mégha tudja is, hogy nem veszem be.

- Fogjuk rá - válaszolja végül, majd visszafordul a kinti táj felé. Ajkam előrebiggyesztve fordulok én is vissza az ablak felé. Nem szeretem, ha valami gond van a csapaton belül, mert az nyomaszt mindannyiunkat. Ráadásul nem tudom, hogy volt-e már olyan, hogy így összevesztek volna. Remélem sikerül megbeszélniük és megoldaniuk.

VII. /Ame/

Szinte várható volt, hogy az ikrek és én kerülünk egy szobába, a két kisebb pedig a másikba. Bár Tabby valamin erősen elgondolkodott, mikor ezt eldöntöttük. Valószínűleg eszébe jutott valami. Nem hiszem, hogy variálni szeretne.

- Akkor is legyőzlek, Ulquiorra! - mondja Tabby elszántam, mire csak megforgatom szemeimet. A nappali közepén ülünk, s egy kicsi, hordozható TV-re rákötve a lány PS-ét játszunk. Mekkora mázli, hogy nekik van egy rakat ilyen elektronikai cuccuk.

- Csak szeretnéd! Kevés vagy te ahhoz - válaszolom, mire kinyújtja rám nyelvét. Folytatódik az ádáz csata karaktereink között. Tabby természetesen Ichigoval van megint. Mindig vele van.

- Nektek nem kéne készülődni? - érdeklődik Sammy, mikor kilép a fürdőszobából. Helyére Naeun költözik be.

- Én kész vagyok - veti oda neki Tabby, továbbra is a játékra figyelve. Szemem sarkából látom, ahogy a fiatalabbik végignéz nővérén. Tabbyn egy fekete rövidnadrág, fehér trikó és afelett egy ezüst mellény.

- Nagyjából mindenkin szoknya lesz, nem bírnád ki egyszer? Elvégre, a kedvünkért rendezik ezt az üdvözlő estet, igazán megtisztelhetnéd őket azzal, hogy normálisan felöltözöl, nem pedig mint aki buliba megy - mondja neki Sammy, majd besétál szobánkba. Tabby csak fújtat húga után, de nem igazán törődik vele. Tovább játszunk, de már jóval kevésbé figyel a játékra, mint eddig.

- Te szoknyába mész? - kérdezi hosszú percekkel később. Valószínűleg ha én hajlandó vagyok szoknyát húzni, akkor ő is erőt vesz magán. Erősen elgondolkozok. bevállaljam-e a csapatért és az első benyomásért? Felsóhajtok.

- Vedd fel azt a nyakbakötős ruhádat - felelem végül, kicsit kelletlenül. Én is utálok szoknyát felvenni, de egyszer csak kibírom. Reméljük. Másnem majd szidjuk Sammy fejét. Tabby csalódottan nyög fel. Szerintem remélte, hogy nem lesz a válaszom.

- Pedig még mondta Yunho is, hogy nem kell kiöltözni - dünnyögi maga elé morcosan, miközben vadul nyomogatja a gombokat. Ideges.

- Akkor ne tedd, nekem mindegy - vonom meg vállaimat.  Tovább folytatjuk a játékot, közben némán eldöntve, hogy jók leszünk így is. Rajtam szintén fekete rövidnadrág van egy pánt nélküli lila felsővel. Részemről ennyi és még ki is öltöztem magamhoz képest. Ha nem jó, akkor ez van.

Csak akkor hagyjuk abba a játékot, amikor már a másik lakásból is átjönnek a lányok, hogy indulhatunk-e. Látszik arcukon, hogy nincsenek oda öltözékünkért, de mi nem törődünk velük. Lenyomjuk az utolsó harcot, amelyet Tabby nyer meg, majd felkapjuk mi is cipőinket, s már indulunk is.

VI. /Lizzie/

Négyen kerültünk a viszonylag közepes méretű lakásba. Két szoba, egy fürdő, nappali és konyha. Ennyi. Annyira üres az egész, szinte semmi sincs benne. Nyomasztó.

- Ki kivel lesz egy szobában? - veti fel a kérdést Min Shi. Hora arcán átfut valami.

- 20 és 19 - válaszolja egyszerűen Jimin. Végülis, minek túlbonyolítani a dolgokat. Ők úgyis jóban vannak Minnel, gondolom így lesz a legjobb. Bólintással veszem tudomásul a döntést, s táskáimat megfogva beviszem a szimpatikusabb szobába. Ez közelebb van a fürdőhöz. Egyik oldal van egy szekrénysor, vele szemben kettő ágy egymásnak párhuzamosan. Közöttük éjjeliszekrények. Ennyi az egész berendezés.

- Remek - sóhajtom, válltáskámat ledobva az ajtóhoz közelebb eső ágyra. Szeretem, ha mindent rövid távon el tudok érni. Kényelmesebb. Bőröndjeimet sorban felpakolom az ágyra, majd felnyitom őket. Morgolódok egy sort, ahogy látom, kicsit össze vannak kuszálódva ruháim, s néhol össze vannak keveredve dolgaim. Pedig olyan szép rend volt!

Kiszedek egy kupac ruhát, majd szépen újrahajtogatva megint kupacba teszem őket. Megnézem, hogy hol van a szekrény fele, majd elkezdem bepakolni ruháimat. Közben telefonomról zenét hallgatok, halkan énekelgetve hozzá. Nem tudom, hogy Hora mit csinál, őt ismerve a konyhában van el. Vagy nem tudom. Néha az az érzésem, hogy szeret minket elkerülni, de biztos csak beképzelem magamnak. Mindenesetre örülök, hogy vele lettem egy szobában. Csendes, nem fecseg feleslegesen. Néha az órára nézek, hogy ne fussak ki az időből és el tudjak készülni rendesen a partira.

Mikor elérkezik az idő, mosolyogva állok neki kiválasztani ruháimat. Azt mondták, nem kell kiöltözni, de én ki szeretnék. A szekrény fogasos részéhez lépek, s végignézem ruháimat. Nagyjából fél órába telt, mire dönteni tudtam, de a lényeg, hogy sikerült. Kedvence rózsaszín, oldalt cipzáras ruhám mellett döntöttem, ami egyrészt egyszerű, másrészt mégis figyelemfelkeltő. Mikor kisétálok a nappaliba, hogy megkérdezzem, szabad e a fürdő, Horával találom szembe magam, akin egy sötétkék, simulós szoknya van és egy egyszerű, fehér hosszú ujjú blúz, könyökéig felhajtva. Egy pillanatra feléled bennem a féltékenység, hogy a lánynak szebb alakja van, de aztán sikeresen elnyomom. Úgyis csak kényelmetlenül fogja így érezni magát, nem tudja, hogyan kell egy ilyen szettet viselni.

- Van valaki a fürdőben? - kérdezem, mire csak megvonja vállait.

- Most már nincs - jön ki az emlegetett helyiségből Jimin. - Mindenki szoknyába megy majd? - kérdezi kicsit gondterhelt arccal. Nem csodálom, ő nem az a típus, aki szívesen húz ruhát.

- Megnézem, hogy Tabitha mikor húz fel szoknyát - csatlakozik be a beszélgetésbe Min Shi. Ebben mondjuk igaza lehet. Tabby sem az a lány, aki csak úgy kedvet kap kiöltözni. Bár amennyire jól kijött U-Know-val, lehet, hogy a kedvéért képes kicsípni magát.

- Átmegyek megkérdezni - jelenti ki Jimin, s már ki is siet. Szerintem reménykedik benne, hogy nem, és akkor neki sem kell. Kicsit megrázom fejem, majd a fürdőszobába sétálok kis neszeszeremmel és kedvenc fehér, puha köntösömmel. Felkontyozom hajamat, majd levetkőzve beállok a zuhany alá. Gyorsan lefürdök, igyekezve, hogy ne ázzak szét. Megtörülközök, majd fehérneműt felvéve bekenem magamat testápolóval. Tejes illatú és nagyon jót tesz bőrömnek. Míg várom, hogy beszívódjon, kisminkelem magam. nem túlzóan, pont jól. Az évek alatt megtanultam, hogy mi áll jól nekem és mi nem, úgyhogy magabiztos vagyok már mindig, hogyha meg kell jelennem valahol. Viszonylag hamar végzek, ezután hajam következik. Kivasalom, majd néhány tincset kicsit behullámosítok. Végül pár lépést ellépve a tükörtől, megszemlélem a végeredményt. Tökéletes. Elégedetten veszem magamra köntösömet, vigyázva hajamra. Koszos ruháimat a szennyestartóba dobom, majd visszasétálok szobánkba. Átvéve egy pánt nélküli melltartót, felveszem ruhámat is. Teljesen jól áll rajtam. Körbeforgok a tükör előtt. Sehol semmi hiba, mindenhol tökéletes. Remek. Ránézek az órára, s látom, hogy még időben vagyok, bár már nem annyira. Talán kicsit túl sokat töltöttem a fürdőben. Sebaj, megérte. Belebújok ezüst, kicsit csillogós magassarkúmba, majd előkeresem ezüst borítéktáskámat, melybe telefonomat, rágót, illetve némi pénzt teszek vészhelyzet esetére. Késznek nyilvánítom magamat, s magabiztos mosollyal arcomon sétálok ki a többiekhez.

V. /Tabby/

Érdeklődve hallgatom, ahogy Yunho próbálja kielégíteni kíváncsiságomat hazájáról. Először a rajongókról kérdezem, de csak ismételni tudja magát. Változó. Vannak, amikor normálisak, beérik azzal, ha láthatnak minket, de állítása szerint ők már találkoztak a dormjukban is fanokkal. Következő kérdésem az volt, hogy mi a fene az a dorm. Egy kis lakás, ahol az együttes tagjai laknak. Ezt személy szerint hülyeségnek találom. Miért kéne együtt lakniuk? A fiú megérezve értetlenségemet és bizalmatlanságomat kifejtette, hogy így sokkal egyszerűbb be és ki járkálni a kiadóból, meg a különböző helyekre. Ez addig oké, de azért mégis. El nem tudnám képzelni, hogy mind a kilencen együtt lakjunk. Kb öten még oké, de kilenc már túl sok. Szerinte nem vészes, ő legalábbis nem bánja. Mondjuk ők tényleg csak öten vannak, nem kilencen.

- Nyugi, lehet, hogy ketté osztanak titeket, főleg hogyha te, mint vezető, azt szeretnéd - nyugtat meg, mire hümmögök egy sort. Jó lenne, ha így lehetne. Már tudom is, hogy kikkel lennék egy lakásba. És azt is, hogy kire bíznám a másik háztartás vezetését.

Amikor kiérünk a váróba, sikítás támad. Akaratlanul is közelebb húzódok Yunhohoz, aki rám mosolyog.

- Nem eshet bajod! - mondja, viszonylag határozottan, én pedig aprót bólintok. Ha ő mondja, elhiszem. Tudom, hogy képes lenne megvédeni, ha kell. És már ha megtenné. Bár ebben nem kételkedem.

- Mindenki megvan? - fordulok hátra. Egyből húgom aggódó tekintetével találkozom. Igyekszem megüzzenni neki, hogy jól vagyok, ne féltsen, ő pedig bólint egyet. Remek, még mindig működik az iker telepátia.

- Igen! - válaszolja a sor végéről Jack, mire bólintok, s visszafordulok menetirányba. Mindannyian mosollyal arcunkon sétálunk, kedvesen integetve a rajongóknak. Jó lenne, ha jól sikerülne az első benyomás. Úgyis az a legfontosabb. Utána már csak elvárás, hogy hozzuk ezt a kedvességi szintet, illetve még többet. Szerencsére gond nélkül kiérünk az épületből, ahol egy nem túl nagy kisbusz vár minket, valamint néhány nagyobb csomagtartójú kocsi, amibe valószínűleg már bepakoltak.

- Le kell ellenőriznem, hogy megvan-e minden? - gondolkodok félhangosan, miközben tekintetem a kocsikon tartva megyek előre.

- Megkérheted a menedzseredet is - válaszolja Yunho, én pedig megfogadva a tanácsot, elküldöm Jacket leellenőrizni, míg mi beszállunk. Általában elsőként megyek hátra, hogy kényelmesen elfeküdve zenét hallgathassak az út alatt és aludjak, s most mégis az első dupla üléshez állok be, hogy a többiek mehessenek hátra. Úgy érzem, az a helyes, ha most vezetőként viselkedem, nem szégyent hozva csapatomra és magamra. Sammy értetlenül néz rám, miközben beül a második duplaüléshez. Mellé Ame huppan le, amin meg se lepődök. Általában így szoktunk lenni hármasban, vagy még jön hozzánk Naeun és Haneul, a két legfiatalabb. Szép lassan sikerül mindenkinek beszállnia, utolsóként U-Know.

- Szeretnél a menedzsered mellett ülni, vagy ülhetek melletted? - kérdezi, mire elmosolyodom.

- Örülnék, ha mellettem ülnél - válaszolom. Ő is elmosolyodik, figyelmen kívül hagyva nővérem elfojtott nevetését, s leül a dupla ülés másik oldalára.

A pár perc alatt, míg Jacket várjuk, tovább beszélgetünk és mindenki elhelyezkedik. Ki-ki folytatja az alvást vagy a zenehallgatást. Bár én egyiket se tenném. Yunho rengeteg mindent tud mesélni, s nekem úgy tűnik, hogy nem is zavarja kérdezgetésem. A másik ok, hogy ahogy végre elindulunk, szinte feltapadok az ablakra. Yunho halkan nevet rajtam, de nem zavar. Érdekel a város! Elvileg annyival másabb az ázsiai kultúra a miénknél. Kíváncsi vagyok, igaz-e és hogy mikben tér el.

- Tabitha, zavarhatnálak egy kicsit? - kérdezi Jack óvatosan. Gondolom neki is új, hogy hajlandó lennék normálisan ellátni vezetői teendőimet. Bevallom, nekem is. Sok mindenről azt se tudom, hogy mit hogyan kéne. Hogy akkor miért én vagyok a GG vezetője? Az egy hosszú sztori…

- Persze! - felelem, s nehezen, de elszakítom tekintetemet a tájtól. Jack a lépcsőnél áll, az első ülés előtti korlátra támaszkodva, kezében egy viszonylag vastag mappával. - Ugye nem kell mindet elolvasnom? - kérdezem gyanakodva. Ezt a részét még továbbra se vállalnám. Nem valók nekem a hivatalos meg akármilyen szövegek. Úgysem értem őket, akkor minek fájduljon bele a fejem, ahogy próbálom megfejteni őket?

- Nem, csak a heti menetrendet keresem - nyugtat meg. Megkönnyebbülten sóhajtok, s hátradőlve figyelem, ahogy keresi a papírt. Vagy papírokat.

- Mára van valami? - kérdezem, reménykedve abban, hogy csak elfoglaljuk lakásainkat vagy ahol leszünk vagy táncolhatunk egy jót. Esetleg.

- A kiadó szervezett nektek egy üdvözlő estet, ahol megismerhetitek az előadókat és körbejárhatjátok a kiadót is, ha szeretnétek - válaszolja a férfi helyett Yunho.

- Jól hangzik - dünnyögöm. Tényleg tetszik. Viszont ami még jobban tetszene az az lenne, hogy…

- Lehet esetleg táncolni? Csak azért, mert vagy húsz órát utazgattunk ide-oda és kell valami, ami testileg is lefáraszt minket, nem csak agyilag - kérdezem, rögtön meg is magyarázva, hogy értse.

- Hivatalosan ma délután már senki sem dolgozik, de ha szeretnéd, táncolhatunk, úgyis szabadok lesznek a termek - válaszolja mosolyogva.

- Az jó lenne - hümmögök megint, miközben átvéve Jacktől a lapot, elkezdem olvasgatni. Leginkább tánc- és nyelvórák lesznek ahogy elnézem, bár tény, hogy utóbbira nagy szükségünk van. Találok ének órát is, meg még egyet, amit nem értek, hogy micsoda. Yunho elmagyarázza, hogy itt megtanuljuk, hogyan kezeljük a rajongókat, a fotósokat, illetve nyilvánosság előtt hogy viselkedjünk és interjúkon. Megint csak hümmögök. nem értem, erre mi szükség, amikor már évek óta híresek vagyunk, de ők tudják.

Az út nagy részében koreaiból veszek rövid nyelvleckéket az énekestől, közben pedig rögtönzött idegenvezetést is lead nekem, míg a kiadó által fizetett lakásokhoz érünk, hogy rendbeszedhessük magunkat a kis ‘partira’. Igen, lakások. A dorm-nál, ahogy Yunho nevezte, a kiadótól kirendelt férfi várt minket, arcán mosollyal, kifogástalanul hivatalos öltözetben. Megigazítottam a hajam és ruhám, mielőtt leszállva a buszról üdvözöltem volna a férfit, bemutatkozva neki.

Némi kötelező udvarias társalgás után felvezet minket a két egymással szemben levő lakáshoz, ahol elosztom a népet, hogy ki hol lesz. Mi megyünk a nagyobba, öten, ahogy el szoktunk lenni, a nagyobbak pedig a másikba. Minniet bízom meg a rend tartásával és a többiek felügyelésével, de szerintem nem lesz gond. Munkás emberkék hordják fel csomagjainkat, mi pedig igyekszünk emberekként széttenni, hogy ne legyen túl nagy keveredés. Lassan, de biztosan sikerül mindenkinek megtalálnia minden táskáját.

A lányok fel-alá futkároznak a lakásban, megnézve minden kis szegletét. Már aki. Ame végigfekszik a kanapén azzal a felszólalással, hogy ő innen ma már nem kel fel, míg én a falnak dőlve figyelem a többieket.

- Nekem mennem kéne készülődni - jegyzi meg Yunho mellém lépve, mire meglepetten nézek rá.

- Nem vagy elég jó így? - kérdezem talán kicsit túl őszintén, de ez az igazság. Jól néz ki a fiú.

- Köszönöm - mosolyodik el, amit viszonzok. - Csak a fogadásotokra kellett így kiöltöznöm. Az estre nem kell kiöltöznie senkinek. Tőletek se fogja elvárni senki.

- Á, így már értem - bólogatok egy sort. - Köszönöm, hogy kibírtad az összes kérdésemet és segítettél a mai nap - hálálom meg neki mosolyogva.

- Örömömre szolgált és egyáltalán nem zavartak a kérdéseid.

- Örülök - motyogom, s oldalra fordítom fejem.

- Este találkozunk, leintézek egy termet, jó?
- Rendben és köszönöm - pillantok megint rá. Yunho mosollyal arcán néz engem, majd finoman meghajol. Viszonzom a gesztust. Yunho megint megjegyzi, hogy este találkozunk, majd könnyedén átölel fél karral, mielőtt egy kiáltással elköszönve a többiektől, kisétál. Visszadőlök a falnak, s csak elmosolyodom.

IV. /Hora/

Mindannyian értetlenül nézek a fiúra, vagy férfira. Nem tudom eldönteni, hogy mennyivel lehet nálunk idősebb. Meglepődök, mikor Tabby elé sétál, mikor elég közel érünk hozzá. A lányt ismerve akármit akarhat mondani a fiúnak. Lecseszés vagy üdvözlés. Nála sosem lehet tudni, eléggé kiszámíthatatlan.

- Tabitha… - érzi meg húga is a lehetséges közelgő veszélyt, de Tabby csak leinti.

- Te U-Know vagy - jelenti ki, arcán mosollyal nézve fel a fiúra, aki némileg magasabb, mint ő.

- Tudom - viszonozza mosolyát a fiú. - Jung Yunho, örvendek! Az SM Entertainment nevében is szeretnélek titeket itt, Szöulban üdvözölni! Örömünkre szolgál, hogy csatlakoztok kiadónkhoz és remélem, hogy sikeres lesz a közös munka! - mondja, meghajolva felénk. Mi csak próbáljuk megérteni angolját, aztán észbekapva viszonozzuk a meghajlást. Már amennyire tudjuk. Szerintem mindenki most csinál ilyet először. Mikor felegyenesedünk, Tabby szólal meg megint, felvéve tényleges vezetői szerepét. Legalábbis remélem.

- Köszönjük a lehetőséget! Bevallom, eléggé tájékozatlan vagyok az itteni szórakoztatóipart illetően, de az SME-ről már én is hallottam, csupa jót! Mi is a legjobbakat reméljük a közös munkától és minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy ne hozzunk se hazánkra, se pedig kiadótokra szégyent! - Ejha. Nem hittem volna, hogy tud hivatalosan is beszélni, mégha annyira nem is. Mármint… Nem is ő lenne, ha tényleg megfelelő udvariassággal válaszolt volna. - Az én nevem egyébként Tabitha Park, de mindenki csak Tabby-nak hív! - mutatkozik be észbe kapva, s automatikus nyújtja jobb kezét. Látom, hogy Sammy fejbe akarná csapni magát. Nyilván ő is udvariatlanságnak tartja a gesztust, akármennyire is berögződött.

- Örülök, hogy megismerhetlek! - fog vele kezet mosolyogva a fiú. U-Know. Vagy Yunho. Mikor tekintete végigsiklik rajtunk, Tabby megint észbekap.

- Ők itt a GG. Ő az ikertestvérem, Samantha, vagy csak Sammy… - kezdené bemutatásunkat, amikor Jack szelíden félbeszakítja.

- Tabitha, ezt megejthetnénk épületen belül is.

Tabitha felciccent, s szúrósan néz a férfira, amiért félbeszakította.

- Legyen - mondja végül, s Yunho vezetésével folytatja az utat az épületbe. Míg a folyosón sétálunk, a lány bemutat neki mindenkit, igaz, nem olyan személyes módon, de U-Know mindegyikünkre rámosolyog és elmondja, hogy örül, hogy megismerheti. Míg sétálunk Tabby jó vezetőhöz méltóan beszélget a fiúval, de szerintem ő is élvezi. Főleg hogyha ismeri a srácot. Csak kérdés, hogy honnan. Tekintetemmel megkeresem Sammyt, aki nővérétől kicsit lemaradva, Ame társaságában sétál, közben beszélgetve a lánnyal. Úgy döntök, hogy ráér később is megkérdezni, annyira nem fontos. Semmi bajom nincs Améval, csak olyan furcsa aura lengi néha körbe. Meg egy kicsit ijesztő tud lenni.

III. /Sammy/

- Végre! - esik ki szinte az ajtón nővérem, mikor végre leszállhatunk a gépről. Most komolyan… Hogy lehet ő az idősebb? Nem mintha én olyan sokkal jobb lennék nála, de ő annyira…. hülye. Tabby már el is tűnik, valószínűleg éppen lerohan a lépcsőn. Remélem, hogy nem várnak minket se rajongók, se fotósok, mert különben kezdhetjük koreai karrierünket azzal, hogy tisztázzuk: a nővérem nem bolond.

- Mi van már? Miért nem megyünk? - érkeznek a kedves kérdések Amétól, mire elindulok nővérem után. Ő már lent ugra-bugrál a földön, kicsit bizonytalanul, de szélesen vigyorogva. Gondolom örül, hogy végre föld van a lába alatt. Nem csodálom. Ahogy leérek, kicsit furcsa újra biztos talajon járni, de nem kezdek el ugrándozni örömömben.

Mind megtorpanunk, mikor a repülőtér épületéből öltönyös férfiak kezdenek el kijönni és magabiztosan felénk sétálni.

- What the f*ck?! - néz rájuk oldalradöntött, értetlen fejjel Tabby.

- Csak a biztonsági emberek! Hogy semmi bántódásotok ne essen a buszig! - magyarázza sietve Jack, a menedzserünk. Szinte mindenki megkönnyebbülten felsóhajt.

- Mitől kellene megvédeniük minket? - teszi fel a jogos kérdést Lizzie, miközben folytatja a nyújtózkodást. Végigaludta szinte az egész utat, nem csodálom, ha el van gémberedve meg zsibbadva. - Senki sem tudja, hogy most jöttünk ide, igaz? - teszi hozzá, mire mindannyian a férfi felé fordulunk. Zavartan néz vissza ránk, igyekezve továbbra is fenntartani biztató mosolyát.

- Sh*t - kommentálja az egészet Ame, kimondva ezzel nagyjából mindenki véleményét. Egyikünk sem számított arra, hogy tudnak érkezésünkről. Azt hittük, szép nyugisan kisétálhatunk és nem kell fotósokkal foglalkoznunk.

- Természetesen el van különítve egy folyosó nektek, úgyhogy nem lesz semmi baj! - siet megnyugtatni minket Jack.

- El tudom képzelni - dünnyögi Tabby, miközben felteszi napszemüvegét. Példáját sokunk követi, köztük én is. Ame odalépve testvéremhez a fülébe súg valamit, mire Tabby csak bólint. Tudom, hogy nővérem nem igazán szereti, hogyha a színpadon vagy hivatalos rendezvényen kívül is körülötte vannak a rajongók. Szereti őket meg minden, de azt jobban, ha van magánélete.

- Itt hogy viselkednek a rajongók? - kérdezi Jimin, miközben elindulunk az épület felé a biztonságiak gyűrűjében. Közben nővérem lefényképzeteti magát Ameval azzal a felkiáltással, hogy kép kell arról, hogy túléltük ezt a hosszú utat.

- Őszintén megmondva, én sem tudom. Most vagyok itt először én is - feleli menedzserünk. Hogy lehet valaki ilyen felkészületlen? Már nem azért, de hogyha én vinnék valahova valakit, a minimum az, hogy felkészülök, hogy mi várhat rá.
- Változó - jelenti egy ismeretlen hang, mire felkapjuk fejünket. Az épülettől nem messze egy nálunk alig idősebb fiú áll, arcán kedves mosollyal. Barna haja tökéletesre belőve, ruhája egyszerű, de mégis rá lehet fogni, hogy kiöltözött. Fekete farmer nadrág, fehér V-nyakú póló, felette egy könnyed fekete zakószerű kardigán.

II. /Naeun/

Még a zenén át is hallom, ahogy Tabby és Sammy megint összevesznek. Tippem szerint megint Tabitha miatt. Vagy kapcsán. Sóhajtva dőlök hátra, felhagyva az olvasással.

- Hogy megy? - érdeklődik Minnie, mikor kiveszem fülhallgatóimat is. Ujjával a koreai nyelvkönyv felé bök, amit már két napja próbálok megemészteni. Egyelőre a harmadik fejezetnél tartok.

- Katasztrófa. Még mindig nem értem, hogy semmi nyelvtudással hogy küldhetnek át minket - válaszolom. Minnie vállat von, amolyan, ők tudják jelentéssel. Kétlem. A lány visszafordul az ablak felé, s folytatja a fényképezést. Mosolyogva figyelem, ahogy koncentrál, hogy minél jobb képeket készíthessen.

Körbenézek, hogy a többiek mivel foglalják el magukat ezen a túl hosszú repülőúton. A kanapészerű részen Lizzie alszik a hátán, egyik karjával szemeit eltakarva, másikat lelógatva a földre. Az egyik egyszemélyes ülésben Jimin szintén alszik, fején fejhallgatóval. Hogy tudják végigaludni ezt az akárhány órát? Amióta átszálltunk Detroitban, csak alszanak. Felállok, egyrészt hogy megmozgassam egy kicsit elgémberedett lábaimat, másrészt hogy láthassam, Haneul és Hora mit csinálnak. Joker néz vissza rám a képernyőről, amin jót mosolygok. A laptop mellett egy pár CD-tartó dobozka sorakozik, gondolom az egész utat filmnézéssel fogják tölteni.

- Te is unod már az ülést? - vigyorog rám Sammy, felnézve nővérétől visszacsempészett mangájából.

- Egy kicsit - válaszolom, picit elhúzva számat. Fárasztó egész nap ülni, ráadásul ki tudja, hogy mennyi van még az útból. Meg hogy mikorra kerülünk majd ágyba vagy valami. Bár aludni nem tudnék.

- Még 9 óra kerekítve - mondja Ame, mintha csak olvasna gondolataimban. Néha ijesztő tud lenni ez a lány.

- Te mit csinálsz? - dől előre Sammy. Ame törökülésben ül a kényelmes kétszemélyes ülésen, s egy nagy füzetet tart ölében.

- Rajzolok? - kérdez vissza Esőlánykánk*, mire Sammy elneveti magát.

- Nem mondod! - nyújtja ki rá nyelvét. - Azt hittem hegesztesz! - teszi hozzá. Legszívesebben kiugranék a repülőből. Hogy jut valakinek ilyen az eszébe?! Oké, nekem is szoktak lenni fárasztó szóvicceim, de ez semminek se jó.

- Inkább aludj egyet, rád fér! - tanácsolja neki a fekete hajú lány, kicsit fintorogva. Valószínűleg belefájdult a feje is a rossz poénba. Vagy mibe. Ő kevésbé viseli jól az ilyeneket.

- Persze, hogy aztán álmomban fojtson meg a húgom. Meg még mit nem! - Egy nyelvnyújtogatás után visszadől ülésébe, kényelmesen felpolcolva lábait a kanapé szélére, folytatja az olvasást. Sóhajtva huppanok vissza helyemre, elhelyezkedve az alváshoz.

- Nem vagyok a húgod hé! - érkezik némi fáziskéséssel az idősebbik Park lány elégedetlen megjegyzése. Minnie megértő mosollyal arcán adja nekem oda fejhallgatóját, hogy azzal jobban tompítva a két lány újabb civakodását, zenét hallgatva aludni tudjak. Abból a kilenc órából talán sikerül valamennyit nyugisan végigaludnom. Legalábbis remélem.

*Ame = eső (japán)

I. /Tabby/

Mint a hülye nyomogatom a gombokat a PSP-n, s igyekszem nem meghalni. Sikerül közben oldalba löknöm húgomat, aki erre dühösen fordul felém a mangaolvasásból. Ahogy meglátja, hogy mivel játszom, már nem is haragszik. Annyira.

- Go Ichi! - szurkol nekünk.

- Muníciót! - kérem, kinyitva felé számat. Szemeimet közben le nem veszem a képernyőről, ahol egyik kedvenc anime karakterem küzd hősiesen. Nekem hála! Bár tény, hogy majdnem én is öltem meg az előbb. Sammy teljesítve kérésemet, egy sültkrumplit helyez számba.

- Ez nem fagyis volt! - nyammogom elégedetlenül.

- Elfogyott a fagyi! Megetted mindet! - válaszolja, finoman tarkón billentve engem.

- Hé! Én vagyok az idősebb! - hessegetem el kezeit. - Különben is, mi az, hogy nincs fagyi! Muszáj lennie! - esnek le szavai. Hallom, hogy az előttünk ülő Ame halkan felnevet, mire belerúgok ülésébe.

- Tabitha! - szól rám azonnal a menedszer, mire csak elhúzom számat.

- Miért nincs fagyi?! - kérdezem, bevallom, kicsit nyafogósan. De hát a fagyi az nekem muszáj! Anélkül nem élet az élet! És biztos ezért megy ilyen rosszul a játék is!

- Mert megetted mindet te haspók! - bök oldalba Sammy, mire a játék kiesik kezemből, ahogy összerándulok. Húgom azonnal menekülőre fogja a dolgot, még mielőtt a PSP tudatná velem egy gúnyos kacarászással, hogy vesztettem.

- Samantha Park! - állok fel lendületesen, kezeimet Ame ülésének a tetejére csapva. - Halott vagy! - jelentem ki, majd húgom csak kinyújtja rám nyelvét és leül menedzserünk mellé. Fenébe! Így nehéz lesz megfojtani.

- Tabitha, ülj le! Repülőn nem futkározunk! - figyelmeztet Minnie.

- Játssz Ichigo helyett Dantucival! - dünnyögi Ame, majd felfelé fordítja fejét.

- Dantus~! - nyunnyogom azonnal, s visszahuppanva ülésembe, előkeresem a szék alól a játékot. Nem sokkal később már kényelmesen elfoglalva mindkét ülést fekszem, s miközben iPodról zenét hallgatok, elkezdek játszani a Devil May Cry-jal.

Teaser

Mi történik, ha egy amerikai lánycsapatot Koreába importálsz, hogy ott is debütáljanak? Mennyivel is másabb az amerikai rendszer, mint a koreai?

A GG nevű lányegyüttes öt éves szerződést köt Dél-Korea egyik legnagyobb ügynökségével, az SM Entertainment-tel. A kilenc lány annyira nincs képben az ázsiai kultúrával, s sok gondot okoz nekik megszokni a másságot, amit csak kevesen tudnak igazán megfogalmazni. A GG magát a lányegyüttest is jelöli, valamint annak az alcsoportjait is egyben. A név ugyanaz, de a tagok létszáma nem biztos. Az egyetlen sub-unit csapata, aminek külön neve van, az a 1ST, ami a Park ikrek duója. Emiatt a bontás miatt a lányoknak több felállásban is meg kell mutatniuk, hogy megérdemlik a figyelmet. Ázsiában is.