III. /Sammy/

- Végre! - esik ki szinte az ajtón nővérem, mikor végre leszállhatunk a gépről. Most komolyan… Hogy lehet ő az idősebb? Nem mintha én olyan sokkal jobb lennék nála, de ő annyira…. hülye. Tabby már el is tűnik, valószínűleg éppen lerohan a lépcsőn. Remélem, hogy nem várnak minket se rajongók, se fotósok, mert különben kezdhetjük koreai karrierünket azzal, hogy tisztázzuk: a nővérem nem bolond.

- Mi van már? Miért nem megyünk? - érkeznek a kedves kérdések Amétól, mire elindulok nővérem után. Ő már lent ugra-bugrál a földön, kicsit bizonytalanul, de szélesen vigyorogva. Gondolom örül, hogy végre föld van a lába alatt. Nem csodálom. Ahogy leérek, kicsit furcsa újra biztos talajon járni, de nem kezdek el ugrándozni örömömben.

Mind megtorpanunk, mikor a repülőtér épületéből öltönyös férfiak kezdenek el kijönni és magabiztosan felénk sétálni.

- What the f*ck?! - néz rájuk oldalradöntött, értetlen fejjel Tabby.

- Csak a biztonsági emberek! Hogy semmi bántódásotok ne essen a buszig! - magyarázza sietve Jack, a menedzserünk. Szinte mindenki megkönnyebbülten felsóhajt.

- Mitől kellene megvédeniük minket? - teszi fel a jogos kérdést Lizzie, miközben folytatja a nyújtózkodást. Végigaludta szinte az egész utat, nem csodálom, ha el van gémberedve meg zsibbadva. - Senki sem tudja, hogy most jöttünk ide, igaz? - teszi hozzá, mire mindannyian a férfi felé fordulunk. Zavartan néz vissza ránk, igyekezve továbbra is fenntartani biztató mosolyát.

- Sh*t - kommentálja az egészet Ame, kimondva ezzel nagyjából mindenki véleményét. Egyikünk sem számított arra, hogy tudnak érkezésünkről. Azt hittük, szép nyugisan kisétálhatunk és nem kell fotósokkal foglalkoznunk.

- Természetesen el van különítve egy folyosó nektek, úgyhogy nem lesz semmi baj! - siet megnyugtatni minket Jack.

- El tudom képzelni - dünnyögi Tabby, miközben felteszi napszemüvegét. Példáját sokunk követi, köztük én is. Ame odalépve testvéremhez a fülébe súg valamit, mire Tabby csak bólint. Tudom, hogy nővérem nem igazán szereti, hogyha a színpadon vagy hivatalos rendezvényen kívül is körülötte vannak a rajongók. Szereti őket meg minden, de azt jobban, ha van magánélete.

- Itt hogy viselkednek a rajongók? - kérdezi Jimin, miközben elindulunk az épület felé a biztonságiak gyűrűjében. Közben nővérem lefényképzeteti magát Ameval azzal a felkiáltással, hogy kép kell arról, hogy túléltük ezt a hosszú utat.

- Őszintén megmondva, én sem tudom. Most vagyok itt először én is - feleli menedzserünk. Hogy lehet valaki ilyen felkészületlen? Már nem azért, de hogyha én vinnék valahova valakit, a minimum az, hogy felkészülök, hogy mi várhat rá.
- Változó - jelenti egy ismeretlen hang, mire felkapjuk fejünket. Az épülettől nem messze egy nálunk alig idősebb fiú áll, arcán kedves mosollyal. Barna haja tökéletesre belőve, ruhája egyszerű, de mégis rá lehet fogni, hogy kiöltözött. Fekete farmer nadrág, fehér V-nyakú póló, felette egy könnyed fekete zakószerű kardigán.