IX /Tabby/

Utolsóként szállok ki a kisbuszból. Igyekszem nem meglepődni azon, hogy rajongók vannak mindenütt. Nem is számítottam arra, hogy ha már megérkezésünkről tudtak, akkor erről az estéről nem fognak. Szerencsére van egy folyosó az épület bejáratáig, amit biztonsági őrök védenek. A lányok mintha kicsit várakozóan néznének rám, mire először Améra pillantok, majd elindulok, hogy a sor elejére kerüljek. Barátnőm követ engem.

Nem törődök azzal, hogy rajongók fényképezgetnek és sikítanak nekünk. Csak sétálok, örülve, hogy feltettem napszemüvegemet még a buszban. Megmondom őszintén, most nincs kedvem ehhez az egészhez. Ha nem én lennék a GG vezetője, talán még valami indokot is találtam volna, hogy ne kelljen eljönnöm. De itt vagyok, s éppen belépek az épületbe.

A visítozás megszűnik, helyette finom, halk, de mégis ütemes zene szól a falakra szerelt hangszórókból, s mindenhol embereket látni. Táncosok, sminkesek, staff emberek, de akik a legfontosabbak, leendő munkatársaink. Többeket sikerül felismernem, nagyjából annak az egy hétnek köszönhetően, amit ideutazásunk előtt rászántam a KPOP zenére, vagyis a koreai pop zenére. Ajkaimon elégedett mosollyal nyugtázom, hogy nem öltöztem alul. Több fiún is csak farmer-póló párosítás van, amikor pedig kiszúrom U-Know, minden bánatom elszáll. Ha ő jól érezheti magát trikóban és bő farmerban, akkor nekem miért kéne szoknyát húznom és topánkámban tipegni?

Ahogy beljebb sétálunk, egyre többen fordulnak felénk és néznek ránk kíváncsian. Mégis... Egyelőre csk távolról figyelnek minket, mintha csak azt latolgatnák, hogy milyen emberek lehetünk és hogy mennyi az esélyünk az itteni sikerre. Nekem úgy tűnik, hogy a levegő kicsit hidegebb lesz, de nem zavartatom magam. Én bízok a csapatomban és mindent meg fogunk tenni, hogy ne nézhessenek le minket és latolgathassák, hogy elbukunk-e. Nem fogunk, ezt garantálom!

Mikor a kiadó vezérigazgatóját látom meg közeledni felénk, arcán mosollyal, leveszem napszemüvegemet és viszonzom mosolyát. A már kicsit idősebb férfi lelkesen köszönt minket, s úgy érzem, hogy tényleg örül ittlétünknek. A bemutatkozás után apai gondoskodással kérdezget minket utunkról, miközben a színpad felé terelget minket, s tényleg figyel arra, amit mondunk. Elérve a színpadot, helyet foglalunk a kikészített székekben, s tovább folytatódik a beszélgetés. Míg hagyom, hogy a többiek is kibontakozhassanak, látom, hogy többen már inkább érdeklődve néznek felénk. Kiszúrom Yunhot, aki rám mosolyog. Viszonzom mosolyát, majd megint Soo-man felé fordítom fejemet. 

Mikor az óra elüti a kilencet, a férfi bocsánatot kérve tőlünk felmegy a színpadra, hogy bejelenthessen minket és elkezdődhessen a tényleges üdvözlő parti. Míg ő a köszöntő beszédet tartja, addig felállunk egy oszlopba, hogy könnyebben felmehessünk majd, ha szólít minket.

- ... nem is húznám tovább a szót, kérlek fogadjátok támogatásotokkal és szeretetetekkel Amerikából érkezett új családtagjainkat, a GG tagjait!

Mosollyal arcunkon sétálunk fel, míg a jelenlevők tapsolni kezdenek. Nem tudom, mennyire őszinte, de per pillanat nem is érdekel. A férfi mindannyiunkat bemutat, mi pedig egyesével meghajolunk, igyekezve legjobb formánkat hozni. Mikor Soo-man karjával szelíden a mikrofon felé terel, egy picit elbizonytalanodok. Mit mondjak? Úgy döntök, magamhoz leszek hű.

- Sosem mondtam még ilyen beszédet, úgyhogy előre is elnézést kérek! - finoman meghajolok, majd visszalépek a mikrofonhoz. Többek arcán látom a derültséget, de vannak, akik inkább megvetéssel néznek rám. Nem nagyon érdekel. És az sem, hogy hallom néhány csapattagom felszisszenését. - Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy itt lehetünk! Bár sok olyan dolog van, amit még meg kell tanulnunk, igyekezni fogunk, hogy ne okozzunk csalódást. Célunk nem csak az, hogy itt is debütáljunk és elismert együtessé váljunk, hanem hogy tapasztalatokat szerezve jobb csapat és jobb emberek lehessünk. Még egyszer, köszönöm, hogy itt lehetünk!

Megint meghajolok, majd visszalépdelek helyemre a sor elejére. Megtapsolják kis beszédemet, Ame pedig rám villant egy röpke mosolyt. Neki tetszett az eleje is. Még néhány hivatalos szó után lesétálunk a színpadról most már hivatalosan is főnökünk társaságában. Arcomra mosoly kúszik. Örülök, hogy így alakult.

A zene újra kicsit felerősödik, mi pedig szépen lassan elvegyülünk a többiek között, kisebb csoportokra vagy párokra bomolva. Velem természetesen Ame tart, valamint Naeun, aki kezembe kapaszkodva sétál mellettem. Valószínűleg izgul ennyi ismeretlen ember között, amit nem csodálok. Szinte a semmiből kerül elő U-Know, kedvesen ránk mosolyogva. 

- Mókás volt a kis beszéded - mondja, s szinte hallom, ahogy Ame a fejében megismétli. Mókás? Ahogy a hozzátartozó hangnemet is sikerül szerintem eltalálnom, elnevetem magam.

- Köszönöm - mosolygok a fiúra. Míg elkezdünk vele beszélgetni, nem csak én, hanem Naeun is (Ame kis antiszoc), addig U-Know odavezet minket csapattársaihoz. Rádöbbenek, hogy Jaejoong élőben még szebb, Junsu pedig ugyanolyan kis aranyos így civilben is és valami eszméletlen még a beszédhangja is. Míg én leginkább Junsuval és Yunhoval beszélgetek, addig Ame sikeresen szóba elegyedik Jaejoonggal, Naeun pedig Changminban lel beszélgetőpartnerre. 

Egy idő után többen csatlakoznak hozzánk, akár csak pár mondat ereéig, s így sikerül szépen lassan megismerni az SM színe-javát. Super Junior, SHINee, az EXO fiúk, a szólóénekes Kangta, valamint a lányok, az f(x) tagjai és Boa, valamint a Grace két lánya. Mindannyian kedvesek hozzánk, s néhányan tovább maradnak velünk, hogy folytathassuk a beszélgetést. Arcomról le se fagy az őszinte mosoly, ami boldogságomat hirdeti. Úgy tűnik, újabb barátokat tudok szerezni, aminek örülök.